Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Hozzávalók:
70 dkg liszt
1 pohár joghurt vagy kefír (140 g)
2 dl tej
1 kk só
4-5 ek. cukor
2 tojás
5 dkg élesztő
 
25 dkg hideg vaj


A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, kör alakúra.. A hideg vajat sajtreszelőn lereszeltem és körülbelül 7 egyenlő kupacra osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam egy adagot, rátettem a következő lapot, erre jött megint vaj, megint lap, így tovább, míg el nem fogyott. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, olyan 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágtam (lehet 20 is, akkor kisebb kiflik lesznek).

Feltekertem őket, majd sütőpapírral bélelt tepsire ültettem. Most mentek egy éjszakára a hűtőbe, majd reggel tojással lekentem, sajttal megszórtam és hideg sütőben kezdtem sütni, 180 fokra állítva, kb. 25-30 percig.
 
 
Ha nem éjszakáztatom, akkor hagyom őket duplájára kelni, tojással lekenve mennek a 180 fokra előmelegített sütőbe, kb. 15 percre.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

6800 hmvhely

kardos krisztina,2012.10.02 14:57

nincs képed a készítés folyamatairol? nekem akkor egyszerübb lenne igazábol az kellene mikor 16 cikkre vágod és felszeleteled .köszi amugy nagyon jok a receptjeid

Re: 6800 hmvhely

maja,2013.02.24 07:28

Szia!

Sajnos nincs de majd ha újra CROISSANT készítek akkor majd lefotózom